Közép-Afrika országai
Hány nemzet Közép-Afrikában
Afrika középső részén található Közép-Afrika 9 országból áll. Íme a közép-afrikai országok ábécé szerinti listája: Angola, Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyenlítői-Guinea, Gabon, Kongói Köztársaság és São Tome és Príncipe. Közülük három a PALOP – portugálul beszélő afrikai országok (Angola, Egyenlítői-Guinea és Sao Tome és Principe) csoportjába tartozik.
1. Angola
Angola Afrika délnyugati részén fekvő köztársaság, nyugaton Namíbiával, Zambiával, a Kongói Demokratikus Köztársasággal és az Atlanti-óceánnal határos. A portugál Angola hivatalos nyelve, lakossága valamivel több, mint 24 millió.
 |
|
2. Kamerun
Kamerun, hivatalosan a Kameruni Köztársaság, egységes állam Közép- és Nyugat-Afrikában.
 |
|
3. Csád
Csád, hivatalos nevén Csád Köztársaság, egy állam Közép-Afrikában. Északon Líbiával, keleten Szudánnal, délen a Közép-afrikai Köztársasággal, délnyugaton Kamerunnal és Nigériával, nyugaton pedig Nigerrel határos. Csád északi része a Szahara-sivatagban található.
 |
|
4. Gabon
Gabon, hivatalosan a Gaboni Köztársaság, az Egyenlítőnél fekvő köztársaság Közép-Afrika nyugati részén. Az ország Kamerunnal, Kongó-Brazzaville-vel, Egyenlítői-Guineával és az Atlanti-óceánnal határos.
 |
|
5. Egyenlítői-Guinea
Egyenlítői-Guinea Afrika egyik legkisebb állama. Az ország részben Nyugat-Afrika szárazföldjén, részben pedig öt lakott szigeten található. Az ország Kamerunnal és Gabonnal, valamint az Atlanti-óceánon a Biafrai-öböllel határos.
 |
|
6. Közép-afrikai Köztársaság
A Közép-afrikai Köztársaság egy köztársaság Közép-Afrikában, az Egyenlítőtől északra. Az ország Csáddal, Szudánnal, Dél-Szudánnal, Kongó-Kinshasával, Kongó-Brazzaville-vel és Kamerunnal határos. A Közép-afrikai Köztársaságban körülbelül 4,6 millió ember él.
 |
|
7. Kongói Köztársaság
A Kongói Köztársaság, amelyet gyakran Kongó-Brazzaville-nek (RC) neveznek, egy állam Közép-Afrikában.
 |
|
8. Kongói Demokratikus Köztársaság
A Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK), vagy ahogyan gyakran nevezik Kongó-Kinshasának, egy állam Közép-Afrikában. Területét és határait tekintve Afrika második legnagyobb országa északon: Kongó-Brazzaville, a Közép-afrikai Köztársaság, Dél-Szudán, Uganda, Ruanda, Burundi, Tanzánia, Zambia, Angola és egy kis tengerparti sáv az Atlanti-óceánig. A Kongói Demokratikus Köztársaság Afrika negyedik legnagyobb lakosságával rendelkezik, alig több mint 77 millió lakossal.
 |
|
9. Sao Tome és Principe
 |
|
Közép-Afrika országai népesség és fővárosuk szerint
Mint fentebb említettük, Közép-Afrikában kilenc független ország van. Közülük a legnagyobb ország a Kongói Demokratikus Köztársaság, a legkisebb pedig Sao Tome és Principe. A fővárossal rendelkező közép-afrikai országok teljes listája az alábbi táblázatban látható, a legutóbbi teljes népesség szerint rangsorolva.
| Rang | Ország | Népesség | Terület (km²) | Főváros |
| 1 | Kongói Demokratikus Köztársaság | 86,790,567 | 2,267,048 | Kinshasa |
| 2 | Angola | 30,175,553 | 1 246 700 | Luanda |
| 3 | Kamerun | 24,348,251 | 472 710 | Yaounde |
| 4 | Csád | 15,692,969 | 1 259 200 | N’Djamena |
| 5 | Közép-Afrikai Köztársaság | 5,496,011 | 622,984 | Bangui |
| 6 | Kongói Köztársaság | 5,380,508 | 341 500 | Brazzaville |
| 7 | Gabon | 2,172,579 | 257 667 | Libreville |
| 8 | Egyenlítői-Guinea | 1,358,276 | 28,051 | Malabo |
| 9 | Sao Tome és Principe | 201 784 | 964 | Sao Tome |
Közép-afrikai országok térképe
Közép-Afrika rövid története
Korai emberi települések
Őskori korszak
A természeti erőforrásokban és biológiai sokféleségben gazdag Közép-Afrika mélyen gyökerező történelme a történelem előtti időkre nyúlik vissza. A régészeti leletek azt sugallják, hogy az emberek évezredek óta lakják a régiót. A korai emberi települések nagyrészt vadászó-gyűjtögető közösségekből álltak. A Kongói-medence különösen fontos szerepet játszott a korai emberek élőhelyeként. A Kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK) és a Közép-afrikai Köztársaságban (CAR) talált tárgyak, például kőeszközök és kerámiák fejlett történelem előtti kultúrák jelenlétére utalnak.
A mezőgazdaság fejlesztése
A mezőgazdaság i.e. 3000 körüli fejlődése jelentős változást jelentett Közép-Afrika történelmében. A földművelés bevezetése állandóbb települések létrejöttéhez vezetett. A korai mezőgazdasági társadalmak olyan növényeket termesztettek, mint a köles és a cirok, valamint háziasított állatok. A bantu népvándorlás, amely i.e. 2000 körül kezdődött, mély hatást gyakorolt a régióra. A bantu nyelvet beszélő népek elterjedtek Közép-Afrikában, és magukkal hozták a mezőgazdasági gyakorlatokat, a vasmegmunkálási technológiát és az új társadalmi struktúrákat.
Ősi királyságok és birodalmak
Kongói Királyság
Közép-Afrika egyik legjelentősebb ősi királysága a Kongói Királyság volt. A 14. században alapították, és lefedte a mai Angola, a Kongói Demokratikus Köztársaság, a Kongói Köztársaság és Gabon egyes részeit. A Kongói Királyság erősen központosított és kifinomult volt, strukturált kormányzattal, élénk kereskedelmi hálózatokkal és gazdag kulturális örökséggel. Fővárosa, Mbanza Kongo jelentős városközpont volt. A királyság az európai hatalmakkal folytatott kereskedelmet, különösen a portugálokkal, akik a 15. században érkeztek. Ennek a kapcsolatnak pozitív és negatív hatásai is voltak, beleértve a kereszténység terjedését és a transzatlanti rabszolga-kereskedelem pusztító hatását.
Luba és Lunda birodalmak
A mai Kongói Demokratikus Köztársaság szavanna vidékein a Luba és Lunda birodalom a 14. és a 17. század között alakult ki. A Kongolo király által alapított Luba Birodalom összetett politikai rendszert és mezőgazdaságon, halászaton és kereskedelemen alapuló gazdaságot alakított ki. A délre fekvő Lunda Birodalom Luba államból nőtt ki, és szövetségek és hódítások révén terjeszkedett. Mindkét birodalom jelentős szerepet játszott a regionális kereskedelmi hálózatokban, olyan árukat cserélve, mint az elefántcsont, a réz és a só.
Európai felfedezés és gyarmatosítás
Korai európai kapcsolatok
Közép-Afrika európai felfedezése a 15. század végén kezdődött, és portugál felfedezők merészkedtek a régióba. Az európai érdeklődés Közép-Afrika iránt azonban csak a 19. században erősödött meg. Az olyan felfedezők, mint David Livingstone és Henry Morton Stanley, kiterjedt expedíciókat végeztek, feltérképezték a régiót, és dokumentálták annak népeit és tájait. Beszámolóik európai gyarmatosítási ambíciókat tápláltak.
Tülekedés Afrikáért
Az 1884-1885-ös berlini konferencia Afrika formális felosztását jelentette az európai hatalmak között, ami Közép-Afrika gyarmatosításához vezetett. A régiót elsősorban Belgium, Franciaország és Németország között osztották fel. II. Lipót belga király személyes ellenőrzést vezetett be a Kongói Szabad Állam felett, brutális hatékonysággal kiaknázva annak erőforrásait és embereit. Az ebben az időszakban elkövetett atrocitások, beleértve a kényszermunkát és a tömeges gyilkosságokat, nemzetközi elítéléshez vezettek, és végül 1908-ban az irányítást a belga kormányra ruházták át.
Franciaország gyarmatosította azokat a területeket, amelyekből Gabon, Kongó-Brazzaville és Közép-afrikai Köztársaság lett, míg Németország a mai Kamerun és Ruanda egyes részeit irányította. A gyarmati időszak jelentős változásokat hozott, többek között új közigazgatási rendszerek bevezetését, infrastruktúra-fejlesztést, a természeti erőforrások kiaknázását. Ez azonban a bennszülött lakosság elköltöztetéséhez, a kulturális zavarokhoz és az ellenállási mozgalmakhoz is vezetett.
Függetlenségi mozgalmak
világháború utáni időszak
A második világháború utóhatásai és a globális dekolonizációs hullám felpörgette a függetlenségi mozgalmakat Közép-Afrikában. Nacionalista vezetők és mozgalmak jelentek meg, amelyek az önrendelkezést és a gyarmati uralom végét szorgalmazták. A belga Kongóban Patrice Lumumba kiemelkedő személyiséggé vált, aki 1960-ban elvezette az országot a függetlenség felé. Az átmenetet azonban megzavarta a politikai instabilitás, ami Lumumba meggyilkolásához és Joseph Mobutu felemelkedéséhez vezetett, aki egy 1997-ig tartó diktatórikus rezsimet hozott létre..
francia és portugál területek
Az 1960-as évek elején a közép-afrikai francia gyarmatok is elnyerték függetlenségüket. Gabon, a Kongói Köztársaság és a Közép-afrikai Köztársaság szuverén nemzetekké váltak, amelyek mindegyike szembesült a saját függetlenség utáni kihívásaival, beleértve a politikai instabilitást, a puccsokat és a gazdasági nehézségeket. A portugál területeken a függetlenségi harc hosszabb és hevesebb volt. Angola például egy elhúzódó függetlenségi háborút viselt el, amely 1975-ig tartott.
A függetlenség utáni korszak
Politikai és gazdasági kihívások
A függetlenség utáni időszakot Közép-Afrikában a haladás és a tartós kihívások keveréke jellemezte. A régió számos országa politikai instabilitással, polgárháborúkkal és gazdasági nehézségekkel küzdött. A Kongói Demokratikus Köztársaság például számos konfliktuson ment keresztül, beleértve az első és a második kongói háborút, amelyekben számos afrikai nemzet vett részt, és milliók halálát okozta. Hasonlóképpen, a CAR krónikus instabilitással szembesült, ismétlődő puccsokkal és folyamatos fegyveres konfliktusokkal.
Erőfeszítések a stabilitás és a fejlődés felé
E kihívások ellenére történtek erőfeszítések a stabilitás elérése és a fejlődés előmozdítása érdekében. A regionális szervezetek, például a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECCAS) és a nemzetközi beavatkozások célja a béke és az együttműködés előmozdítása. Az olyan országok, mint Gabon és Egyenlítői-Guinea, felhasználták olajkészleteiket a gazdasági növekedés ösztönzésére, bár továbbra is fennállnak aggályok a kormányzással és a vagyon méltányos elosztásával kapcsolatban.
A jelenkori kérdések és a jövő kilátásai
Környezetvédelmi és szociális kérdések
Közép-Afrika jelentős mai problémákkal néz szembe, beleértve a környezet romlását, a szegénységet és az egészségügyi válságokat. A Kongói-medencét, a világ egyik legnagyobb esőerdejét az erdőirtás és az éghajlatváltozás fenyegeti, ami hatással van a biológiai sokféleségre és a helyi közösségekre. A környezet védelmére és a fenntartható fejlődés előmozdítására irányuló erőfeszítések kulcsfontosságúak a régió jövője szempontjából.
Út a fenntartható fejlődéshez
Előretekintve Közép-Afrika útja a fenntartható fejlődés felé magában foglalja az összetett kihívások kezelését, miközben kihasználja hatalmas erőforrásait és ellenálló lakosságát. A kormányzás megerősítése, a regionális együttműködés előmozdítása, valamint az oktatásba, az egészségügybe és az infrastruktúrába történő befektetés alapvető lépések a szebb jövő felé. A régió gazdag kulturális öröksége és változatos természeti tájai egyedülálló lehetőséget kínálnak a turizmusra és a kulturális cserére, hozzájárulva a régió általános fejlődéséhez.
